Skip to content
Rimi

Rimi kutyus bemutatása

Rimi vagyok, kb. 3 éves kis-közepes testű, az Ebremény Kutyavédő Egyesület által mentett kislány kutyus, a kutya genetikai teszt játék résztvevője. Játssz velünk, hisz te is nyerhetsz a tippeddel, a gazdim pedig megtudhatja, hogy milyen kutyákból keveredtem.

Rimi kutyus jellemzői

  • Rimi egy hihetetlenül emberközpontú, minden élőlényt imádó kutyus.
    Rengeteg az energiája, nagy a mozgásigénye, és fontos neki az is, hogy szellemileg is kellőképpen le legyen fárasztva.
    Ez utóbbit legjobban a mindenféle szimatmunkával (emberek, tárgyak keresése szag alapján) lehet legjobban elérni nála: szerencsére ez Rimi egyik kedvenc foglalatossága.
    Ezenkívül Rimi imádja a pociját, ami ehető, azt megeszi (néha azt is, ami a gazdái szerint nem az), és játszani is szeret: akár a gazdikkal, akár más kutyákkal bandázni.
    A gazdikkal közös séták során alapvetően nagyon ügyesen viselkedik, de csak akkor, ha érzi, hogy rajta van a figyelem. Amint egy kis rést érez a kontrollban, azt igyekszik gyorsan kihasználni (legtöbbször arra, hogy valami finom falatot megszerezhessen, amit alapvetően nem engednének neki megenni).
    Összességében Rimi egy tökéletes kiskutya, és ez többek között annak is köszönhető, hogy otthonában megkapja mindazt a gondoskodást, odafigyelést, amire szüksége van. A gazdik aktív életmódja pedig lehetővé teszi, hogy neki is kiegyensúlyozott, egészséges és boldog, kutyához méltó élete legyen.

  • Képek Rimi kutyusról

  • Rimi | 2021-12 Rimi | DSC02298_cut Rimi | 20211231_150624 Rimi | DSC02365_small
  • Rimi kutyus regisztrált a "Kutya genetikai teszt játék"-ra, amely Erzsébetváros Önkormányzat támogatásával a "felelős kutyatartást támogató programok pályázat" VIII/2895-2/2023 számú támogatási szerződés keretében valósul meg a ZöldEb Egyesület szervezésében.

    Tippelj Rimi kutyusra és nyerj!

    A kutyáját regisztráló és/vagy a regisztrált kutyára tippelő, adatainak elküldésével részt vesz a játékon és ezzel elismeri, hogy elolvasta és elfogadta a játékszabályokat és adatvédelmi feltételeket.

    Fontos, hogy valós email-címmel tippelj, mert emailen keressük a tippelési játék nyertesét, illetve a korrekt játék lebonyolítása érdekében minden kutyusra egy email-címről csak egy tippelést fogadunk el. További információ a játékszabályokban >>>

    A „Kutya genetikai teszt játék”-ról

    A „Kutya genetikai teszt játék” lényege, hogy a gazdik nevezik keverék kutyusukat és bárki (nem csak kutyás) tippelhet, hogy melyik kutyus milyen kutyák keveréke lehet.

    Annak a két kutyusnak, akikre a legtöbb tipp érkezett, elkészítettjük a hivatalos genetikai tesztjét és a gazdi megkapja a teszt eredményét, ami nagyban segítheti a kutya viselkedésének megértésében.

    A tippeket leadók között pedig kisorsolunk egy ajándékot a játékban való részvételéért.
    Az ajándék a Király utcai Trófea Grill étterem svédasztalairól a korlátlan fogyasztás lesz, mert nem csak kutyásnak jó lenni Erzsébetvárosban.

    A játékot egy online előadás zárja, melyet az etológiai tanszék genetikus munkatársa tart a “Befolyásolja-e a genetika a kutyák városi életbe illeszthetőségét” témában.

    Részletes leírás a játékról >>>

    Akikre még tippelni tudsz a “Kutya genetikai teszt játék”-ban

    A "Kutya genetikai teszt játék" további résztvevői

    Tappancs

    Tappancs

    Tappancs vagyok 9 éves kistestű ivartalanított lány kutyus a… Tippelek...
    Cody

    Cody

    Cody vagyok 1.5 éves közepes testű cuki kismackó kutyus… Tippelek...
    Fruska

    Fruska

    Fruska vagyok 1 éves közepes testű ivartalanított szuka kutyus… Tippelek...
    Boró

    Boró

    Boró vagyok kb.9 éves közepes-nagy testű kutyus a kutya… Tippelek...
    Mirkó

    Mirkó

    Mirkó vagyok 5,5 éves közepes testű fekete kutyus a… Tippelek...
    Málna

    Málna

    Málna vagyok, 7 éves, kis testű, ivartalanított, szuka kutyus… Tippelek...
    Alice

    Alice

    Alice vagyok 1 éves 5 hónapos közepes-nagy testű ivartalanított… Tippelek...
    Léna

    Léna

    Léna vagyok 2 éves 3 hónapos közepes-nagy testű ivartalanított… Tippelek...
    Fred

    Fred

    Fred vagyok, kb. 1 és 1/4 éves, (kis) közepes… Tippelek...
    Csupor

    Csupor

    Csupor vagyok 3 éves kistestű kan kutyus a kutya… Tippelek...
    Rita

    Rita

    Rita vagyok 2,5 éves közepes-nagy testű ivartalan szuka kutyus… Tippelek...
    LINA

    LINA

    LINA vagyok, 1 éves kis testű, ivartalanított szuka kutyus… Tippelek...
    Gofri

    Gofri

    Gofri vagyok 9 hónapos, közepes testű kutyus a kutya… Tippelek...
    Topi

    Topi

    Topi vagyok 13 éves kis testű ivartalanított kan kutyus… Tippelek...
    Pandora

    Pandora

    Pandora vagyok 1,5 éves közepes testű ivartalanított szuka kutyus… Tippelek...
    Bonnie

    Bonnie

    Bonnie vagyok 2 éves kis-közepes testű ivartalanított szuka kutyus… Tippelek...
    Lotti

    Lotti

    Lotti vagyok kb másfél éves közepes testű ivartalanított szuka… Tippelek...
    Jávor

    Jávor

    Jávor vagyok 8 éves közepes testű ivartalan kan kutyus… Tippelek...

    “Kutya genetikai teszt játék” összes résztvevője >>>

5 hozzászólás a "Rimi" bejegyzéshez

A hozzászólások lezárva.